György Viktória Klára: Szeretet...

A gyöngyfényű hóesésben
piciny szikra ragyog
az éj tiszta köntösén.
Nekünk világít
örök mécsese,
a szeretet ünnepén.

Áldott fénykoszorú,
melynek hídja
a sejtelmes kincshez vezet,
tiszta forrásként szórja
az érzés sugárzó cseppjeit;
s bearanyozza az élet
tovaszálló, álmokkal teli
könnyes perceit.

A végtelen oltárán
fényözönbe érve tisztul a lélek.
Itt édes a csend,
nyugalmat ad;
s a remény mesés varázsa
a holnap lélekszirmait kitárva,
vár a fénylő égi dallam
hívó szavára.

Szeretet! Nyisd ki a szíveket,
gyógyítsd a sebeket,
hozd el a béke Angyalát,
teremts szép világot,
kívánj tündöklő csodát!
Adj mosollyal szőtt napokat,
örömet, hitet,
tedd boldoggá e szent ünnepet
Mindenkinek!

Mysty Kata: Csupán egy kép

Boldogság percek, mi úgy várunk rég!
A szoba egy festmény, minden oly szép.
Szárnyal már szívünk, és szeretve ég!
Aranytollú kék madár, csupán egy kép.

Csőrében ezüstös fenyőág leng,
Örömét szeli át ködfátyol est.
Angyalok kísérik, énekük zeng,
Csillagtűz fényében elúszó csend.

Karcolat-jelek mind befagytak hóba,
Felengednek-e a szívekhez szólva,
csak szeretve, s a hit örömére lelten?

Szűzi mosoly, béke, ártatlanság:
Szülőd-e emberibb, új érzésvilág,
Csíra-e puhább, melegebb kebelben?

Deák László Sándor: Karácsonyi álom 847

Álmomban egy angyal vigyázott rám,
Én néztem őrá, s ő beszélt hozzám.
Elmondta, hozzám küldték, hogy óvjon,
Érdekemben most a lelkemhez szóljon.
Éreztette velem, hogy jótét lélek vagyok,
Bár kicsi szürke életemben sokat hibázok.
Közölte azt is, hogy minden okkal történik,
S az élet egy iskola, a lélek így jól fejlődik.
Legyek szorgalmas, figyelmes és jó tanuló,
Rosszal ne bántsam oktatóm, legyek jó nebuló.

Az angyalokat fiatalnak és szépnek képzeltem,
De ő sem ez, sem az nem volt, nagyot néztem.
Egy idősödő nő volt fehér selyemruhában,
Szárnyait fehér tollak borították, csodásan.
Alakja vékony, mondhatni szinte csinos, szép,
Szőke haja vállaira omlik, könnyed, mint a lég.
Hangja kellemes és nagyon kedves számomra,
Olyan, mintha zenéjét mindég is hallottam volna.
Biztat, sikerülhet a kellő tudást megszereznem,
Csak a jó, de nehéz útról a lábam le ne tegyem.

Majd gonosz, fekete, vicsorgó lelkek támadtak,
Villámot szórt a sötét viharos ég, fényei cikáztak,
S ő szárnyát óvón felém emelte, mint egy pajzsot,
A fekete gonosz támadásától így engem megóvott.
Mosolygott, lám milyen hihetetlen erős a jó ereje,
Nem érinthetett a rossz, elhalt a gyilkos szelleme.
Felnéztem, s óvó szárnytollai közt éles fény ébredt,
A szikrázó fény erejétől fehér tolla is feketéllett.
Még őnála s tollai fehérségétől is fehérebb a fény,
A szeretet és a jóság áradt szét általa, ez volt a tény.

S ím, álmom ekkor megszakadt, felébredtem,
A Nap felkelt, s ágyamban a fényében fürödtem.
Csoda volt ez, vagy csak egy nagyon fura álom,
Mit akart mondani, üzenni nekem a karácsony?

Kulcsár Evanna: Fenyő-sirató

Ó, Ti ünnepi áldozatok, zöld fenyőfák,
kik voltatok nemrég még díszes karácsonyfák!
Jelképe, éke a legszentebb ünnepnek,
örömöt adtatok felnőttnek, gyermeknek.
Árasztottatok balzsamos fenyőillatot,
otthonokba boldogságot varázsoltatok.
Ruhátok cifra üveggömb, arany dió,
ezüstös füzér, manóval pici házikó.
Ágatok közt mosolygó hószín angyalok,
csillagszóró - ragyogók, díszesek voltatok.
Fényetek a könnyes-nevető szemekben
tükröződtek, álltatok büszkén, fenségesen.
És most? Ott hevertek út szélén, a sárban,
nyoma sincs már rajtatok ünnepi ruhának.
Kopár ágatokról lehullott tűlevelek,
hisz fuldokoltatok a száraz melegben.
Hiányzott köd, zúzmara, puha hópihe,
erdő friss oxigénje, fürge őzike.
Fényes a múltatok, jövőtök már dicstelen -
köszönjük a szépséget, mit kaptunk Tőletek!

Csirke Zoltán: Micsoda karácsony

Micsoda karácsony ismét,
inkább fekete, mint fehér
Hosszútűrő sor a Blahán,
talán jut leves és kenyér

Jól öltözött nő és férfi,
ki tudja, honnan jöttek ők
Fókuszálnak a kondérra,
előttük sok az éhező

Mindennapi ígéretek,
hazugságból hiány nincsen
Higgyen bennük, aki még tud,
úgyis mindent lát az Isten.

Csáji Lajos: Ünnepek után

Elmúltak az év végi ünnepek
Szívem telve van nyugodt áhítattal
Az ünnepi hangulat, mi átszőtte napjaim
Emlékei, remélem, még sokáig tartanak

Tűs kéjét szórja már a díszes karácsonyfa
A díszek rajta már nem mutatnak jól
Színes égők fénye tompán hunyorogva
Lekívánkoznak az ernyedő ágakról.

Leszedem hát a díszeket, elteszem egy évre
Gondosan csomagolva a dobozba rakom
A fenyőfa hamvait kiszórom a földre
Fényének egy évre a szívemet kitárom

Juhászné Bérces Anikó: Csitulj világ

Csitulj világ, csendesedj,
Várd az égi kisdedet,
Ma éjszaka érkezik,
Pontban éjfélkor lesz itt.

Fenyőillatot lehel,
Szívedbe békét terel,
Szeretetet osztogat,
Mérhetetlenül sokat.

Gyertyafény, ha fellobban,
Gyermeki mosolyokban
Az ő arcát láthatod,
Szeme csillagként ragyog.

Csillagszóró üzenet
Simogatja lelkedet,
Alvó húrja megpendül,
Varázslat zajlik belül.

Csitulj világ, csendesedj,
Gondodat most félretedd,
Zendüljetek harangok,
Orgona, búgd víg dalod!

Szilágyi Anita: Misszionárius

Színezüst holdfény csengettyűje csendül
Pehelysipkás hegylánc, síkságra hóprém terül
Égi jelek villantak, jégszívem zendül
Mellkasomban bohó boldogság feszül

Csillagfüzéres, fényszórós fenyőfám
Üveggömb varázsában mosolygós angyalkám
Adventi gyertyáim lobognak, kályhám durmol
Karácsonyvendégem porcelánomból zsurmol

Sült gesztenye illata édesítő fűszerem
Diós kifli, mákos bejgli, puncs, bókol estem
Töltött káposztának ízlelgetjük aromáját
Buborékkal öblögetjük rántott ponty zamatát

Gáláns vendégem elégedetten ünnepel
Torokcsakrámat keserűség árasztja el
Gondolataimba rí könyörgő gyermekszem
Ki koldult, míg dőzsölt bent a királyterem

Fagyoskodott tél farkasordító hidegében
Remegve, rongybekecsben, lukas bocskorában
Korgó álma szövődik kerekded cipójában
"Adj bőségedből"- szólít, az Úr szelíden

Dacolva széllel, sötétedést járom sebesen
Szegény teremtést hontalanságban hol keressem?
Roskadozó, jégcsapos, hideg kapualjban
Kicsi árva vacog, sallangplédbe burkoltan

Csontkezével üres szaloncukorpapírra ír
Záporom hull, nincs e gyarló világra gyógyír
Irgalmasság kérelmem csordul emberségem
Meleg otthonomba fogadom lelencem

Szégyenlős, még zavart zuzmós mimózám
Félénken gagyog szepegő árvám
Gémberedett ujjait simítja védnöksége
Tiszta lelkembe mosdatom, száll Úr üdvössége

Tudatomba él ezer szívszaggató látvány
Öreg nénének éhínség a hozomány
Portékájára ma sem volt egy penny kereslet
Vette Isten hidege, ráncain vörös csipet

Erdőben beteg dédi hópaplan oltalom
Élete keservébe rejtőzve remete vagyon
Megölelem, görnyedő háta hóhalom
Kegyetlen fagy enged, létminimum

Kandallóm tűztükrében anyó arca ragyogó
Örömsugár fényes, szürkeségében csillogó
Ünnep emberi melege ráncait vasalja
Fáradt vállát tapintotta karácsony csodája

Immár fénykörön négy angyal repül körbe
Szenteste vacsoráját gazdagon terítem
Fénycsík suhan ablakomból kozmikus éterbe
Suttogó Úr sugallatára susog lelkem.

Irsai Dávid: Kávéillat és tündércsillogás

Ködös Karácsony közelgett,
én már mentem,
Te voltál indulóban,
egy órára mégis megszakadt
a sors tipró kerekének forgása:
Karácsonyt adtunk egymásnak.

Csupa "buta" apróság,
egy könyv, kávé, édesség,
mégis, az idő a legnagyobb ajándék,
ott a téren, koccintottunk egymásra,
s máris vissza kellett menni.

Vitted buta apróságaim,
táskámban volt, mit kaptam Tőled,
a sok kincset érő semmi.

Este kinyitottad táskádat,
a finom kávéillat mindent áthatott.

Este kinyitottam táskámat,
a csillogó aranypor mindent elvarázsolt.

Vittük a táskánkban a Karácsony titkát,
mit nem lát a sok utcán járó ember,
mégis áthat mindent.

Mert a köd nem fojthatja el,
mert örökké él a szeretet.

Dano Emese: A karácsonyi ének megtört dallama vagyok

Mesélnék,
regélnék,
verset írnék,
költenék,
szeretnék,
szeretkeznék,
de minek?
Hisz értelme annak
se, ennek már
nincsen,
mert meghalt
az érzés,
mit a karácsony adhat.
S hogy hogyan
merek én ennyire üres lenni,
mikor a legboldogabb kéne legyek?
- Nem tudom.

Németh Róbert: Emlék

Talán húsz éve történt a dolog,
Akkor Kedvesemmel Pesten éltünk,
És elindultunk haza busszal
Egerbe, a Szüleim Szentestéjére.

Vittünk ajándékot meg vágyakat,
Emlékeket, élményeket meg álmokat,
Mennünk kellett, mert mindig ott voltunk,
Hát csomagoltunk és elindultunk.

Aznap sűrű hóeséssel jött a karácsony,
Mi felültünk az utolsó buszjáratra,
Amin a Sofőrrel hárman utaztunk,
Gyöngyösig vitt, majd kitett minket.

Nem baj, majd stoppolok, mondtam,
Menjünk, ma biztosan megérkezünk,
Már kimentünk Eger felé a városból,
A nagy emelkedőn csúszkálva kaptattunk.

Húsz óra lehetett, és nagyon hideg,
Én elől mentem, erőt mutatva az úttesten,
Mögöttem jött Feleségem a nyomomban,
Bukdácsolva, a bokáig érő jeges hóban.

Nem volt az úton semmilyen mozgás,
Mi voltunk ott ketten, meg a lelkünkben
Nagyon-nagyon eleven Szülői vonzás,
Akaratunk szívünk ritmusát dobolta.

És mentünk legyőzhetetlen szeretetben,
Már a tetőn jártunk, mikor autót hallottam,
Zúgása büszkeséggel töltött, néztem hátra,
Látod megmondtam, és megláttuk a fényét.

Ami ébresztő módon, szemből közeledett,
Egy Férfi ült benne és tekintetünket keresve,
Lassítva nézett, próbálta érteni a helyzetet,
Veszett fiatalok, ugyan hová is mennek.

Aztán jött a csend a félelemmel,
Lehet olyan, hogy nem lesz több autó,
Á nem, de nem, de elménk cikázva sejtette,
Hogy ma szüksége lesz minden erejére.

Mikor már mentálisan kezdtük feladni,
Távolból megint zúgást lehetett hallani,
Ismerősen szólt a motornak hangja,
Talán jön, jön egy kedves Valaki.

Az előző autót láttuk meg a hóban,
Kerekei pörögve, mögötte felhőt fújva,
Közeledett felénk, és hozta a reményt,
Majd mellénk érve lassított, és megállt.

Ti hová mentek? - kérdezte, és nézte,
Meg nem értett módon a fejét csóválta,
Üljetek be, mondta, és az ajtókat kitárta,
Elviszlek Benneteket, mert ráérek.

Nem bírtam otthon beállni a garázsba,
Meg kellett kérdeznem, mit kerestek itt,
Rátok gondolva nem jöhet meg a Jézuska,
Bizony nekem segítenem kellett, mondta.

Hazáig vitt minket és megállt az utcánkba,
Mi néztünk Rá, és köszönetet rebegtünk,
Ő megnyugodva Gyöngyös felé fordult,
Mi meg hálásan mentünk a Szülői házba.

Azóta is keresem azt a tekintetet,
Ahogyan ránk nézett és nevetett,
Ma már tudom, hogy azon az estén,
Megtörtént Velünk a legértékesebb.

Szalayné Komlósi Gizella: Engedd magadhoz

Hófehéren, tisztán csendül az est,
csillanó ködfolton a Hold remeg,
távolban rézharang érc-szava peng,
december éjszakán béke kereng.

Simul a szívekre az áldott remény,
senki se legyen ma, aki fél,
felgyúlnak a gyertyák, táncol a fény,
karzaton szent dal akkordja kél.

Várva-várt ünnep, hát hozz csodát,
odakünn csendesen a hó szitál,
boldogság fűti a kicsiny szobát,
szívekben ma nyílik örömvirág.

Megszépül minden e Szent Alkonyon,
aranygömb csillan fenyőágakon,
terített asztalnál Hit és Remény,
békesség szellemét tartja elénk.

E felszentelt éjben szeretet él,
nem hívatlan vendégként jött, mesél,
-a vágya csak annyi - maradni még
a Földön, amíg csak Ember remél.

Kulcsár Evanna: Karácsony anno

Háború volt. A fegyverek még gyilkoltak,
köd-lepte utcákon, tereken halottak:
emberek, tankszörnyek és lovak hevertek
kora reggel e rémes harci terepen,
mikor hárman - egy asszony és két gyermeke
jöttek, hol rajtuk kívül nincs még egy ember sem.

Elszántan mentek, hajtja őket a félelem,
bár az agy, s a test már alig engedelmes,
arcukról is rég felszáradtak a könnyek,
de mennek, pár lépéssel mindig előbbre.
- Kis batyuját cipelte a legkisebb is,
négy évével mindebből nem értett még semmit!

Csak a lélek és benne a vágyakozás
- ölelő karok, családi fészek után -
ad erőt anyának és a gyermekeknek
hogy mennek tovább, csak mennek rendületlen.
S ím` a távolság egyre kisebb, látni már,
közel az édes otthon, a vén szülői ház...

Karácsony Szentestén együtt van a család,
öreg szülők, gyermekük, kicsi unokák.
Szegényes fenyőgally, jászolka alatta,
együtt énekelték hogy: "Mennyből az angyal...".
Boldog bizonyossággal immár lelkükben:
ajándékba Kisdedtől kapták életüket.

Akkor mind Rá gondoltak. - Az Édesapa,
kit elsodort tőlük háború vihara,
ki elgyötört száz- és százezer sorstárssal,
embertelen parancsra éhezve, fázva,
reménytelenül halálba meneteltek,
és családjukba vissza soha nem térhettek.

Eszébe ez jutott egykori négyévesnek -
hogy elszálltak felette az évtizedek!
Azóta sok karácsony hintette fejére
ezüstporát. Mert fáj, könnyekkel szemében,
minden karácsonyán arra emlékezett,
hogy az ünnepek Édesapja nélkül teltek.

Kecskés Zoltán: Régi karácsony

Egyszer és az is régen, magam,
magam maradtam a kollégiumban,
egyedüli fiú fióka,
csak úgy egymagamban,
mert mindenki elment karácsonyra,
a szünetre; - Haza.
Elmentek a túloldali kollégium lányai,
minden diák, ki ide, s - odajárt,
csak a konyhások jöttek,
ők is miattam,
mivel magam
nem tudtam volna etetni magam,
s ezért tépelődve, marcangolva szívemet,
feltettem a kérdést; - Mit jelent ez?
- Haza. -
Hazamenni, valakihez tartozni,
valakire számítani,
bízni benne,
mint egy apróka por;
magam,
magamban hangtalan,
megbújva hazámban valahol.
Ott, hol talán átölelnek,
s tudhatom;
hazamenni Hazát is jelenthet,
vagy lehet puszta föld,
erdő-mező,
ropogó hó,
rejtetlen kód,
bezárt idő,
mely folyt most visszafelé,
üres szobák csendjébe,
mikor beleüvölt az állat aki ember,
embernek fia,
fiú fióka,
kicsit rozoga.
És nem az üvöltés, az hangtalan,
süketté a csend tett,
az üres szobák,
hol dermedten ültek
padok, székek,
mindenféle emlékek;
kinek ez, vagy az,
ecset, vagy viasz.
Egyszer régen így jártam,
magam,
magam a Somlói úti kollégiumban.
Már tudom mi az, hogy hazamenni,
szeretve szeretve lenni,
minden pillanatban érzem,
megértem
és sokszor megértem
a szó szavát,
rejtélyes mondatát.
Csakúgy mint a fiú fióka,
homlokán idősík ráncosodva,
megint megint az izzó lélek;
Én a szeretetről beszélek.

Szuhanics Albert: Árva gyermek karácsonya

Csupán fantázia
annak a karácsony,
aki szegény, árva
ezen a világon.

Kinn fekszik mély sírban
az ő édesanyja,
csupán álmaiban
szól hozzá a hangja.

Megsimítja haját,
rajta tartja kezét,
s karácsonyfát láthat,
ha behunyja szemét.

Mint egy szép mesében,
mit sohasem hallhat,
édesanyja hangján...,
s befordul a falnak.

A hideg szobában,
egy sötét kis ágyban,
Szenteste csodája
támad fel álmában.

Karácsonyfa ragyog
az ablaka mellett,
él az édesanyja,
s ajándékra tellett.

Szívében szeretet,
karjaiba veszi,
lágyan csókolgatja,
s dalt énekel neki.

Angyalok érkeznek,
zene szól, nagy a fény,
s boldogság könnyei
folynak behunyt szemén.

Patus Ervin: Ünnep

Hull a hó a néma tájra,
elborít a fények árja.
Ünnepelni hív az élet,
megszülettem, újra élek!

Téli dallam enyhe hangja
templomunknak érc-harangja.
Jár az óra, sorra telnek
álmodozva lomha percek.

Hull a hó az égi csendbe,
hull a hó az életemre.
Tiszta lángú nagy csodálat
átragyogja éjszakámat.

Téli mámor elvarázsol,
gondjaim ma messze, távol;
ködbe vész a rémek árnya -
hull a hó a néma tájra.

Bálló Attila: Hópelyhek

Lásd azt, mit egy hópehely lát,
Amint átszeli a téli kék eget,
Hogy hófehéren tiszta a világ,
S hogy szeretet fűti a szíveket!

Lásd itt lent a milliárdnyi embert,
Kik mind most letették a fegyvert,
Békét kötni magukban a világgal,
Várni az ünnepet díszített szép fával.

Nézd, ahogy minden fényekbe öltözik,
Az ünnepnek szelleme lelkünkbe költözik,
Lásd fentről ezt a nagy, kerek világot,
Lásd azt, mit a kis hópehely látott.

Deák László Sándor: Karácsony 2008. (767. vers)

Áldott ünnep, szép karácsony,
Édes cukorka lóg a fenyőágon.
Béke és szeretet él a szívekben,
Elhozta a megváltást lélekben.

Lelkünk megpihen egy kicsit,
Halljuk szívünk halk ütéseit.
Mily vágy ér el most minket,
Szeretet ez, melyet ránk hintett.

Meghitt pillanatok melegsége,
Kinti fagy vad csípős szeszélye.
Olyan szép és jó ez a csendes éj,
A csillag szikrázó fénye azóta él.

Csengettyűszóból harangszó lesz,
A feltámadás az új élet kezdete lesz.
Eddig mi mondtunk ítéletet máson,
Akkor felettünk ítéltetnek túl az álmon.

De most e felemelő perc pompájánál,
Fogadkozunk a díszes fenyőfánál.
Békében, szeretetben élünk, ez egy új kehely,
De a hajnallal gyarlóságunk ébred újra fel.

Az ember lelke még buta, gyermekkorú,
Nem lát túl az életen, ez mily szomorú.
Ha minden nap lesz a szívekben karácsony,
Akkor jön el lelkünknek az édes paradicsom.

Ha lelkünk végre felnő, akkor új feladatot kap,
Csodás édent építhetünk itt, még süt fent a Nap.
Az lesz a béke és a szeretett győzedelmes ünnepe,
Az lesz az igazi karácsony, a Jézusi élet kezdete.

Kustra Ferenc: Karácsonyi fényárban

Szelíden, némán sercen a gyufa,
És robbanva beindult a lángja...
A gyertyák lobbanó fényével költözzön lelkünkbe a derű,
Éljük át ezt a szent pillanatot, legyen ünnepünk gyönyörű...

Kint a kertben fehér ünneplőbe öltöztek a fák,
A szobai fenyőn díszek, alatta csomagocskák.
Most! Gyújtsuk meg, így gyertyáik gyúljanak a faágakon,
Uralkodjon el az öröm, mosoly fakadjon ajkakon.

Én majd, ha hó is lesz, visszaidézem a múltamat,
És gyönyörködve nézem a gyémántosan szép havat...
A fa alatt, már ott van kitéve a sok várt ajándék,
De lehet, hogy nem a sok számít, tán` fontosabb a szándék!

Kérjük Jézust, vigyen minket a valótlanság világába,
Minden rosszat veszítsünk a csábítás illúziójába.
Karácsonyi fényárban a házak és a terek,
Béke és szeretet tölti be... ezek a lelkek.

Sors! Ne érints becstelenül úgy, mint valaha egykoron,
Mikor én már könnyes szemmel vártam jobb sorsom ágyamon.
Lélek fényét nehogy elveszítsem csábító illúziódban,
Nem szeretnék játszani és veszíteni a te kaszinódban...

Érzitek? Itt vannak a szobában a földi angyalok,
Én kérlek titeket, hogy szeretet-lélekfényt gyújtsatok!
Álljunk közelebb, hogy mindenkinek jusson a fényből,
Ebből a szeretetteljes, Isteni ölelésből!

Kis Jézus, kérünk most mindannyian, áldj meg minket!
Megváltónk, hallgasd meg imáinkat, segíts minket!
Hozz reánk áldást, nagy-nagy szeretetben, nagy békességet!
Hozz, kérlek, erre az elvadult világra fényességet!

Szeretetcsillag ragyog fa hegyén, mintha fent lenne az égen,
Kívánok nektek Áldott Karácsonyt szeretteitek körében.